Skip to main content
Shaping Europe’s digital future logo

WiFi4EU: Magánszemélyek

EU-szerte a WiFi4EU-utalványban részesülő települések lakosai és látogatói a helység egyes közterein, illetve középületeiben ingyenesen csatlakozhatnak az internetre az önkormányzat megbízásából létesített, vezeték nélküli kapcsolat révén. Az Európai Bizottság kezdeményezésének jóvoltából az EU-beli települési önkormányzatok olyan utalványra pályázhatnak, melynek összegéből térítésmentesen elérhető wifi-hálózatot létesíthetnek polgáraik számára.

Mi az a WiFi4EU?

A WiFi4EU az Európai Bizottság kezdeményezése, mely a nyilvánosan elérhető, vezeték nélküli internetkapcsolatot biztosító hálózatok számát hivatott növelni az Európai Unió országaiban. A digitális egységes piaci stratégia részeként a Jean-Claude Juncker vezette Bizottság kitűzte céljául, hogy javítja az internethez való hozzáférést Európa-szerte. A WiFi4EU kezdeményezés ennek a célnak a megvalósítását szolgálja, mégpedig úgy, hogy lehetővé teszi új nyilvános internetelérési pontok létesítését Európai Unió-szerte.

A WiFi4EU használata

A települések 15 ezer euró értékű utalványra pályázhatnak, mely fedezi a wifi-hotspotok telepítésének költségét. Az utalványban részesülő településeknek vállalniuk kell, hogy legalább három évig fenntartják a WiFi4EU kezdeményezés keretében telepített, vezeték nélküli internetelérési pontokat. Így a helyi lakosok és a településre látogatók egyaránt szabadon felcsatlakozhatnak az internetre az adott közterületen.

WiFi4EU – Ingyen. Önnek.

A WiFi4EU internet-hozzáférési pontokat bárki ingyenesen és bármiféle kötelezettségtől mentesen használhatja. Az Európai Bizottság által rögzített szabályok értelmében a kötelezettségvállalás hároméves időszakában a WiFi4EU-hálózat működtetéséért nem számítható fel semmiféle pénzbeli ellenszolgáltatás, illetve a közvetett jövedelemszerzés formái – reklámozás vagy adatgyűjtés révén – sem megengedettek a hálózaton.

WiFi4EU – Mert a világháló mindenkié

A WiFi4EU-hálózatra nagyon egyszerűen lehet majd csatlakozni. Az Európai Bizottság döntése értelmében a hálózat kizárólag a „WiFi4EU” elnevezésű szolgáltatáskészlet-azonosítót (SSID) használhatja. Ez mindenhol ugyanaz lesz, így a WiFi4EU internetelérési pontjai Európa-szerte mindenütt könnyen felismerhetők lesznek. Az ingyenes wifi-hálózatra való első csatlakozáskor a rendszer átirányítja Önt egy biztonságos bejelentkezési oldalra (az ún. captive portálra). Itt be tud jelentkezni egyetlen kattintással. Miután csatlakozott a WiFi4EU-hálózatra, további teendője nincs, máris hozzáférése van az internethez! Sőt: ha megszakítja a kapcsolatot, majd 12 órán belül újra csatlakozik, nem kell újra bejelentkeznie.

Írjon nekünk!

Latest

PRESS RELEASE |
WiFi4EU: Commission unveils final results of the second call for applications

The European Commission announced the results of the second WiFi4EU call for proposals, which ran from 4 to 5 April. 3,400 municipalities will receive vouchers each worth €15,000 to cover the cost of installing Wi-Fi hotspots in public spaces, including town halls, public libraries, museums, public parks or squares. The total budget for this call was €51 million and applications came from all the countries taking part in the programme, namely EU Member States, Iceland and Norway.

PRESS RELEASE |
WiFi4EU: Questions and Answers

Who will benefit from the WiFi4EU programme? How to apply for WiFi4EU? Are there any specific conditions for the projects?
What is the budget of WiFi4EU?

PRESS RELEASE |
WiFi4EU initiative: how will it work?

The European Parliament, the Council and the Commission reached a political agreement on the WiFi4EU initiative and its funding on 29 May 2017.

Related Content

Big Picture

WiFi4EU | Ingyenes wifi-hozzáférés az európaiak számára

A WiFi4EU kezdeményezés célja, hogy szerte Európában ingyenes wifi-hozzáférést biztosítson a polgárok számára nyilvános helyeken, többek között parkokban, tereken, középületekben, könyvtárakban, egészségügyi központokban és múzeumokban.

See Also

Wifi4EU: Települési önkormányzatok

A WiFi4EU kezdeményezés keretében európai uniós települési önkormányzatok pályázhatnak utalványra. A 15 ezer euró értékű utalványokat a települések ingyenes wifi-hálózat kiépítésére használhatják.

WiFi4EU: Wifi-telepítő vállalkozások

A WiFi4EU kezdeményezés keretében több ezer ingyenes internetelérési pont létesül különböző települések közterületein, illetve középületeiben Európa-szerte. Ön wifi-telepítő vállalkozást működtet, és szeretne többet megtudni a WiFi4EU kezdeményezésről és a műszaki előírásokról...