Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott:
A mesterséges intelligencia már most is megváltoztatja mindennapi életünket. És ez csak a kezdet. A mesterséges intelligencia bölcsen és széles körben használva hatalmas előnyöket ígér gazdaságunk és társadalmunk számára. Ezért örömömre szolgál, hogy az Európai Parlament és a Tanács ma politikai megállapodást ért el a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályról. A mesterséges intelligenciáról szóló uniós jogszabály a mesterséges intelligenciára vonatkozó első átfogó jogi keret világszerte. Ez tehát történelmi pillanat. A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály új korszakba ülteti át az európai értékeket. Azáltal, hogy a szabályozást az azonosítható kockázatokra összpontosítja, a mai megállapodás elő fogja mozdítani a felelős innovációt Európában. Azáltal, hogy garantálja az emberek és a vállalkozások biztonságát és alapvető jogait, támogatni fogja a megbízható mesterséges intelligencia fejlesztését, bevezetését és elterjedését az EU-ban. A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályunk jelentős mértékben hozzá fog járulni az emberközpontú mesterséges intelligenciára vonatkozó globális szabályok és elvek kidolgozásához.